2013. május 13., hétfő

Megkerültük a Csepel-szigetet

Javában tavasz van, véget ért ötödik hajós utunk. Május 12-én megkerültük a Csepel-szigetet az 1895-ben épült, 2009-2011 között "salondampfer" stílusban teljesen újjávarázsolt ROHAM nevű hajóval.
A program nem túl híres, ám annál ritkábban látható tájakat, látnivalókat érintett. Újpestről lehajóztunk a Csepel-sziget déli csücskéig, útközben a parádés budapesti panorámán kívül láthattuk a csepeli kikötőt, Százhalombattát, az ottani olajfinomítót és olajkikötőt, az ercsi Eötvös emlékművet és kápolnát, a hatalmas adonyi gabonaraktárakat, a kulcsi löszfalakat, az 1956-ban már lezárt Kossuth híd idehordott pilléreit, a dunai áldozatok emlékművét.
Élmény volt a tassi zsilipelés, majd a Ráckevei-Duna nádasokkal tarkított vízivilága. Ráckevén több órás szabadidőnk volt, lehetőség a szerb, a katolikus, a református templomok, a vízimalom-replika, a Patay-galéria felkeresésére. Mód nyílt bőséges, svédasztalos ebédre is a Kék Duna Wellness Hotelben ****. (Be kell vallanom, nagy önuralom kellett ahhoz, hogy csak annyiból és annyit egyek, hogy a délutánt még ébren tölthessem.)
Ráckeve felett egyre érdekesebb az ág. Hol szétterül, pl. egy szigetnél, s "hajósul" szólva húztuk a vizet, azaz lassítani kellett a kis mélység miatt, hol összeszűkült, s szinte érinteni lehetett a fűzfákat, nádasokat. Az alacsony hidak miatt a radart, mint a hajó legmagasabb pontját már Ráckevénél leszereltette parancsnokunk. Érdekesség volt a két zsilipelés, Tassnál és Csepelen.
Alább álljon pár kép az útról, egyben kedvet csinálva további ilyen jellegű útjainkhoz. (Május végén hajózás a Vaskaputól Horvátországba, júniusban Tokajból Sárospatakra a Bodrogon, szeptemberben a Velencei-tavon, novemberben a Balatonon Tihanyba, a garda Fesztiválra.
A Tassi-zsilip a Dunáról, a "spitzen" az emlékmű.

Elköszönünk a Nagy-Dunától.

Vár ránk a tassi zsilip.

Becsukják az alvizi kaput.

Lassan nyílik a felső kapu, s lemegy a helyi kis "majomfogó" lánc.

Elhagyjuk Tasst.

A Ráckeve-Soroksári Duna alsó, szétterült része.

Nagy víztükör

Nagyon modern vezérlőpult.

Ráckeve

Kikötve a kedves ráckevei kikötőben.

Hajónk.

Hajónk visszaáll a kikötőbe.

Ráckeve felett jellegzetes nád-sziget.

Az egyik nagyon alacsony híd.

Újabb szigetecske.

Hangulatos vízivilág.

Szűkebb rész Szigethalom tájékán.

Vajon merre kell menni? :)

Az evezősök egy súlycsoportban érzik magukat...

Várjuk Csepelnél a Kvassay-zsilip megnyitását.

Behajózás a zsilipbe.

Felemelkedve a Nagy-Duna szintjére várjuk a kihajózást.

A Dunára vezető csatorna.

Mögöttünk a Kvassay-zsilip.

Radarkép. Előttünk fránya nagy foltként a MOZART nevű szállodahajó.

Szokás szerint morcos az esti, pesti Duna.